Mint macska a forró kását…
Hol is kezdjük? Hiszen nem elég, hogy az írást is nehéz elkezdeni, de ráadásul azt is elég bonyolult megmondani, hogy mikor kezdődött a mi kapcsolatunk. Ha közhelyesek akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy már a csillagokban meg volt írva, hogy mi összetartozunk, de mivel egyiken sem vagyunk asztrológusok, maradjunk abban, hogy mióta csak az eszünket tudjuk, kerülgettük egymást, mint macska a forró kását!
És tényleg azóta… hiszen már az oviban is egy pár voltunk – persze nem olyan értelemben, ugyanis akkor az még csak egy tánc volt… vagy legfeljebb kettő… Azt nem tudjuk, hogy az óvó nénik már akkor is sejtettek-e valamit, vagy szimplán csak ráhibáztak, de az biztos, hogy a delphoi jósda kutyafüle a kisgyőri ovihoz képest! 🙂
Aztán jött az általános iskola, ahol kevésbé szimpatizáltunk egymással – de ezt is vehetjük előjelnek, ha jobban meggondoljuk, mert abban az időben szállóigeként terjedt, hogy „aki a te ellenséged, az lesz a te feleséged!”
Na, ezt követték a lévays diákévek, amiket szintén együtt tengettünk – olyannyira, hogy tizediktől már egy évfolyamra is jártunk, és úgy támogattuk egymást tovább. Jóllehet, már akkor is kaptunk megjegyzéseket, miszerint mi egy pár vagyunk (pl. Bianka, a magas fiú a barátod? Csak mert mindig együtt jösztök reggel…), de akkor mi még ezt nem tudtuk…
Aztán jöttek az egyetemi évek, amit bár szintén együtt kezdtünk, de mivel más-más szakmát választottunk, itt egy időre kettéágazott az utunk. Az első pár évben még sokat buszoztunk együtt, aztán már inkább csak a szomszédban/keresztanyáéknál, illetve szerelések alkalmával találkoztunk.
Szerelések… hát igen… itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan ez már mindkettőnknek egy drága kapcsolat lett… Biankának azért, mert a vadonatúj laptopját össze kellett törnie ahhoz, hogy többet találkozzunk. Ádámnak meg azért, mert így kétszer dolgozott ingyen… habár nem teljesen ingyen, mert kapott azért érte egy kínos csenddel teli vacsit… Na, de megérte! Mert aztán már csak egy kis szülői noszogatás kellett, és végül elértünk arra a szintre, hogy kéz a kézben mentünk el a 2015-ös Jótékonysági bálra, ahonnan már olyan hivatalos lett a kapcsolatunk, hogy még a Facebookra is kitettük, mert mint tudjuk, ami ott nincs fent, az valójában nincs is!
Azóta pedig boldogan éljük együtt az életünket:
- próbálgatjuk egymás hobbijait,
- jókat eszünk,
- aztán kipihenjük,
- egymás családjába is szépen lassan beilleszkedünk.
2017 szeptembere óta pedig együtt is lakunk. Persze nem állíthatjuk, hogy mindig minden rózsaszín, voltak, vannak (és valószínűleg lesznek is) vitáink, de még ezekkel együtt is jól megvagyunk, szeretünk együtt lenni, együtt élni, és már nem is tudnánk elképzelni külön az életünket! Na, de hol van már a Balatoni Nyár? Nem is olyan messze, hiszen 2018. augusztus 2. volt az az egyben irtó peches és csodálatos nap, ami mindkettőnk életében fordulópontot jelentett. Ugyanis a balszerencse áradását követően (zuhogó eső, zárt boros pince, sárban csúszás + gatya mosás, dzsumbullyal benőtt kilátó a hegytetőn, stb.), este végre ehettünk egy kürtős kalács fagyit, és aztán már egy hordányi vérszomjas szúnyog sem akadályozhatta meg, hogy egy ilyen egyedi lánykérésre IGEN legyen a válasz!
Szóval ezek vagyunk MI 🙂 és itt tartunk most, mivel azóta a lagzit szervezzük ezerrel…